Ikerlelke mindenkinek csak egy van, aki énünknek az a másik fele, akivel a teremtés kezdete óta az egyesülést keressük. Ikerlélek, Ikerláng, Duálpár stb. nevek azt jin-jang polaritásunkat jelentik, akivel androgün lénnyé, osztatlan egésszé válunk.
A kettévált ikerlelkek útján az egymásra találás pillanatai néha egészen rövid, villanásnyi élmények, míg az eltávolodás időszaka akár egész életeket is igénybe vehet. A lélek fejlődésével és az egó visszaszorulásával az ikerlelkek egyre tudatosabban élik meg az összetartozásukat, a végső összeolvadás felé haladva.
Ikerlelked pontosan olyan, mint Te. Tükörképet mutat neked, ezért is nehéz elviselni, mert visszatükrözi az összes olyan tulajdonságodat, amit nem szeretsz. Addig nem is hozza össze az ikerlelkeket a sors, amíg mindkét fél saját magában meg nem találta a harmóniát, az egyensúlyt. Hiszen hogyan várhatnád el valakitől, hogy elfogadjon, ha te sem tudod saját magadat elfogadni? És hogyan tudnád elfogadni azt az embert, aki ugyanolyan mint te, ha saját magadat nem szereted?
Sokan élnek meg olyan találkozást az életükben, amit nem tudnak a hagyományos szerelmi, baráti, házastársi kapcsolati mintákban beilleszteni, esetleg a környezetükben láttak hasonló találkozásokat. Tudnod kell, hogy az egymásra találás mindent elsöprő erejű élménye után, még hosszú út vezet a testi vágyaktól a szív szerelmén át a lélek szerelméig és a valódi beteljesülésig.
Bármilyen nehéz is elhinni a szerelem vakító tüzében égve, ennek a tanulási útnak időről időre kényszerűen része a fájdalmas elválás és az egymás nélkül töltött időszakok. Szívesen várom ebben a témában a hozzászólásodat, hiszen lehet, hogy épp a te tapasztalataid segíthetnek valakinek a továbblépésben.
Legfrissebbek
Találkozás lépcsőfokai
[weaver_show_posts cats=”2″ orderby=”date” sort=”DESC” number=”1″ show=”excerpt” hide_title=”” hide_top_info=”1″ hide_bottom_info=”1″ ahow_featured_image=”1″ style=”padding:10px;box-shaow: 0 1px 2px #b3bdbf;-webkit-box-shaow: inset 0px 0px 10px 3px #b3bdbf;box-shdow: inset 0px 0px 10px 3px #b3bdbf;backgound: #e1e7e8;” ]
Ikerlángra várva
[weaver_show_posts cats=”3″ orderby=”date” sort=”DESC” number=”1″ show=”excerpt” hide_title=”” hide_top_info=”1″ hide_bottom_info=”1″ ahow_featured_image=”1″ style=”padding:10px;backgound: #e1e7e8;” ]
Hogyan ismerhetem fel?
[weaver_show_posts cats=”4″ orderby=”date” sort=”DESC” number=”1″ show=”excerpt” hide_title=”” hide_top_info=”1″ hide_bottom_info=”1″ ahow_featured_image=”1″ style=”padding:10px;backround: #e1e7e8;” ]
Történetek
[weaver_show_posts cats=”6″ orderby=”date” sort=”DESC” number=”1″ show=”excerpt” hide_title=”” hide_top_info=”1″ hide_bottom_info=”1″ ahow_featured_image=”1″ style=”padding:10px;backgound: #e1e7e8;” ]
