Történetünk Robival

Nincsenek véletlenek. Már egy éve munkanélküli voltam, ezért minden álláshirdetést komolyan vettem. Nem volt választásom, úgy döntöttem elmegyek egy ismert céghez, amiről korábban elég rossz híreket hallottam. Ha másra nem kapcsolatépítésre jó lesz. Ott ismertem meg Robit. Az első benyomás tökéletes volt. Talpig úriember, csendes, barátságos, segítőkész és még helyes is a korához képest. Testalkata is jó volt. Néhány hét elég volt hozzá, hogy meg tudjam milyen ember. Olyan érzés volt négyszemközt lenni vele, hogy alig tudtam türtőztetni magam, hogy meg ne öleljem. Ahogy mesélt az életéről humorral átszőve a nyomort, kuncogásokkal fűszerezte és ez olyan furcsa volt nekem, hogy még tud nevetni ezek után is. Ő már elfogadta, amit az élettől kapott. Viszont mindig voltak tervei méghozzá nagyok, amit én fel sem tudtam fogni. Azt láttam, hogy nem adta fel csak türelmesen vár, ahogy én évtizedek óta, hogy egyszer jobb lesz. Kedvem lett volna akkor odasimulni hozzá, és hátulról megölelni, hozzábújni. Sajnáltam, de rokonszenvesnek, vonzónak, férfiasnak tűnt ez az öregedő fickó aki bizony megnézi még a nőket. Nem szégyellte, hogy a szép dekoltázs vonzza a tekintetét. Volt nézése, akkor kijött belőle a pasi. Jó kapcsolat alakult ki köztünk, mert tudtunk hallgatni mikor a másik beszélt és figyeltünk, ami tőlem ritka mert szétszórt vagyok általában. De ő érdekelt, az élete, hogy van-e párja. Kiderült, hogy 20 évvel fiatalabb exe van. Gondoltam valamit tudhat az öreg. Nagyon udvarias volt a nőkkel és ez ma ritkaság. Az idősebb korosztály még tud ilyet.

Hamarosan elment a cégtől. Hetekig nem találkoztunk. Aztán váratlanul megjelent látogatóba. Egy hölgykoszorú közepén ült a társalgóban 6-8 kolléganő között, akik áhítattal hallgatták őt. Imádta ott minden nőnemű. Kipihenten sportosan divatos körszakállal hanyagul, lazán ült egy fotelban. Mikor megláttam leesett az állam. Olyan férfiasan vonzó volt és fiatalos. Akkor dobbant meg először a szívem érte. Zavart az a sok nő körülötte. Oda is ugrottam üdvözölni két puszi kíséretében. Mindjárt bocsánatot is kért, hogy nem jelentkezett pedig én a beosztottja voltam. Nem tudtam haragudni rá. Örültem, hogy látom és mindjárt jeleztem is hogy nincs semmi baj. Tudtam, hogy gyakran eljár termékbemutatókra és érdekes előadásokra ezért mindjárt kértem, hogy e-mailben jelezze, ha van ilyen mert menni akarok, de végül is több mint fél év telt el, mire újra találkoztunk.

Eközben életmódot váltottam, kiderült lisztérzékeny vagyok. Pár hónap alatt ledobtam több mint 10 kilót és elkezdtem jól érezni magam a bőrömben. Férjemtől már évek óta válni akartam, már régen tönkrement a kapcsolatunk és nem akartam besavanyodva az alkoholista férjem mellett megöregedni. Kétségbeesve hajszoltam volna egy új kapcsolatot, mert akkor már ki voltam éhezve, hogy valaki szeressen. Eljártam esténként, kimaradoztam éjszakákig csak otthon ne kelljen lennem. Néhány hónap után kipukkadt a kapcsolatom a képzelt kedvesemmel, aki csak játszott velem. Kicsit kiborultam, de tudtam az elejétől, hogy nem lesz jó vége.

K25 - Történetünk Robival 2 - Kezet fogva sétáló pár árnyékaNyár végén felvettem Robival ismét a kapcsolatot. Többször találkoztunk is. Végre megmutathattam neki milyen jól nézek ki. Meg is állapította, hogy 10 évvel fiatalabbnak látszom főleg ha mosolygok. Nagyon jól bele látott az emberek lelkébe, így rólam is elmondta, hogy fásultnak, merevnek látott korábban. Igaza volt. Évekig elégedetlen voltam az életemmel és ez merevvé tett. Most, hogy jó nő lettem nem tudtam, hogy viseljem magam. Kijöttem a gyakorlatból. Robi mellett ficeregni kezdtem belül, hogy vegye már észre, hogy akarom őt. Szándékosan nem vette észre. Talpig úriember volt és azt akarta, hogy én döntsek. Emlékszem mikor búcsúzásnál puszit adtam neki, nem mert átölelni, lógtak a karjai. Én meg mint a fuldokló úgy öleltem magamhoz. Egyre gyakrabban találkoztunk és egyre szorosabb lett a kapcsolatunk.

Rájöttem, ki kell mondanom amit akarok mert ő nem fogja. Ebben az időben iratkoztam föl Boldogság tréningre, ahol kaptam házi feladatot. Az volt a feladat, hogy egy közeli barátot kérjek meg írjon rólam jellemzést külső és belsőt is. Karácsonyra kértem tőle ajándékba. Bevallom ki akartam szedni belőle mit gondol rólam. Tudtam nem fog szándékosan szépeket írni, mert az őszinte véleményét akartam hallani. Tökéletesre sikerült, egy 5 oldalas anyag lett belőle, aminek minden sorából kiolvasható volt, mennyire figyelt rám. Nagyon boldog voltam, mert akkor már éreztem, mennyit jelentek számára. A szilvesztert együtt töltöttük kettesben. Nem történt semmi különös, megint tisztelettel viselkedett irántam. Éjfél után is nála maradtam, egy szobában aludtunk, de külön ágyban.

Az ünnepek után pánikban voltam, hogy mi lesz velem ezután, mert ekkor már otthon kijelentettem, hogy válni fogok. Robi szavai tartották bennem a lelket, hogy átvészeljem ezt az időszakot. Egyik este hazafelé jövet, elhatározásra jutottam. Felhívom Robit és töredelmesen bevallom neki, hogy akarom őt és azt is hogy összebújjunk. 10 perc volt mire körülírtam mit akarok. Édes volt akkor is. Megbeszéltünk egy napot, amikor találkozunk. Alig bírtam ki, hogy eljöjjön a várva várt pillanat. Mikor megérkeztem, nagyon izgultunk mindketten. Robival felvázoltuk az egészségi állapotunkat amivel a másiknak számolni kell. Mindkettőnk felett eljárt az idő tudomásul vettük. Mivel az volt a vágyam, hogy megöleljen de úgy ahogy a szerelmesek és majd meglátjuk mi történik, ehhez le kellett vetkőzni. Bebújtunk az ágyba és teremtőm…

Ilyen nem létezik! Összeért a bőrünk és majdnem felsikoltottam. A sírás környékezett a gyönyörűségtől. A bőrünk úgy simogatta egymást, amihez hasonlót sosem éreztem. Robi sem rejtette véka alá, mit érez. És azok a mennyei csókok. A számat ilyen kényeztetés nem érte még. Fiatalokat megszégyenítő csókorgia volt. Abbahagyhatatlan, észveszejtő volt. Ott a karjaiban megállt az idő, nem féltem többé, nem érdekelt a külvilág. Csendben öleltük egymást ki tudja meddig. Zavart a sötétség. Fel kellett kapcsolnom a kislámpát, hogy lássam az arcát, a szemét ahogy néz engem áhítattal. A leggyönyörűbb férfit láttam magam előtt. Eltűnt arcáról a remete kifejezés. Egy diadalmas kifejezést láttam, hogy te vagy a méltó párom, a kincsem, gyönyörűségem. És én imádatot éreztem iránta pedig vallásosan nevelt anyám és imádni csak Istent lehetett nekem, de akkor ezt éreztem és nem tudtam tenni ellene. Nem is akartam.

Az ezt követő hónapokban folyamatosan leveleztünk egymással, 200-nál is több e-mail van Tőle szebbnél szebbek mert gyönyörű, megtépázott lelke volt. Költőien fogalmazott, sírtam mikor olvastam. Olyan megható volt, hogy ez az öregedő szív és cukorbeteg elvált férfi mennyire vágyott rá, hogy valaki szeresse. Leveleiben azt írta, hogy nélkülem minden sivár körülötte és én vagyok a napja, holdja és csillagok. Nem tud elég hálás lenni azért, hogy volt bátorságom szembeszállni a régi életemmel és őt választani. Nem érti mivel érdemelt ki engem, de hálás az égieknek.

Nagyon vágytunk a közös életre, ekkor született meg Robiban az ötlet, hogy csináljunk egy vendéglőt. Tavaszra meg volt a kiszemelt hely, sőt a pénz is egy baráttól aki megbízott Robiban. Én otthonról elköltöztem anyámhoz, nyugodtabb lettem és végre többet lehettünk együtt. Robi látta rajtam minden alkalommal, hogy az elválás olyan kín nekem, hogy pánikba estem szinte mi lesz velem, míg újra láthatom. Ezért egyre hosszabbra nyújtottuk az együttléteket. Szerencsénkre a fia ritkán volt otthon és olyankor egy–két éjszakára is ott maradtam az én Kedvesemnél. Mikor közeledtem a lakásukhoz mindig szívrepesve vártam, hogy mindjárt átölel és megcsókol a szerelmem.

Az összebújásainkat szertartásossá tettük. Tudtuk a kezdetektől, hogy minket Isten egymásnak teremtett, együtt rezdültünk. Az előtt sosem hallottam erről, Robi foglalkozott spirituális dolgokkal és elmagyarázta. Mivel éreztem elhittem. Az érintés nagyon fontos lett a kapcsolatunkban, és ezt a csodát át akartuk élni folyamatosan. Felváltva végigsimogattuk és csókoltuk egymást. Robi sokszor mondta, hogy hosszú élete során senkitől sem kapott ennyi szeretetet, törődést. Ha nem szégyellte volna tán el is sírja magát. Azt mondta félelmetes milyen hatással van rá a kezem simítása.

Én többet aggódtam a betegségei miatt, mint ő, főleg amikor láttam, hogy alig kap levegőt, de mindig elintézte annyival nincs betegség tudata. Én vakon hittem benne. Sokszor viccesen mondta sosem engedne el mert végre megtalálta az ő csillagszemű kedvesét akit mindig keresett. Én voltam neki a mindene és láttam, hogy imád és csodál. 13 év korkülönbség volt köztünk. A barátai, ismerősei akiknek bemutatott sárgultak az irigységtől. Ők csak azt látták, hogy egy negyvenes csinos nő sugárzik, csillog, ragyog és nem értették, hogy ez a vén kripli hogy csavarta el a fejem. Az utcán kézen fogva mentünk mindig. Eleinte nagyon meg voltam ijedve mikor a szembejövők tekintetével találkoztam. Feltűnő jelenség voltunk mikor végig mentünk az utcán. Büszke is volt rám ennyi év kilátástalan boldogtalansága után. A buszon mindig szorosan átölelt. Én körül sem mertem nézni, inkább őt néztem ő meg mosolygott rajtam. Az emberek pillantásából leszűrtük, hogy tényleg nem értik miért vagyunk együtt mert pénze nincs az tuti, különben nem buszon utaznánk. Én mint fiatal mit akarok tőle? Jót mosolyogtunk ezen. Volt, hogy férfiak úgy néztek rám mikor fogtam a kezét, mintha azt mondanák a pillantásukkal, hogy mit keresel ott miért nem jössz ide?

Októberben megnyitottuk a kifőzdét. Sokat aggódott, hogy nem fog sikerülni, én meg rengeteget imádkoztam érte, értünk. Robinak is próbáltam elmagyarázni, hogy türelmes legyen mert meg van az oka, ha nem akkor történnek a dolgok amikor ő akarja és bízzon Istenben mert segít. Nagyon sokszor megtapasztalta, hogy töretlen a hitem és amit kértem mindig megkaptam. Végre kezdett hinni Ő is az ima erejében, akit pedig sosem tanítottak erre. Kész csoda volt hogy az üzlet létrejött. Barátai bevallották, nem hittek benne. Egyedül nem is ment volna. Így tudtunk együtt létrehozni. Nem ismertem a vendéglátós szakmát, eleinte csak részfeladatokban segítettem. A kiszállítást én végeztem gyalog de élveztem mert a miénk volt az üzlet. Pénzünk hónapokig nem sok volt belőle, de ez sem zavart egyikünket sem csak együtt legyünk. Mikor januárban összejöttünk a legnagyobb elesettségben voltunk a legboldogabbak.

Továbbra is ingáztam Anyám lakása és a Kedvesem között de nyugodtabban éltem, könnyebben elviseltem mindent mert nem voltam egyedül. Minden nap együtt voltunk együtt dolgoztunk és nem volt elég, nem untunk egymásra. Az üzlet kezdett szépen beindulni. Nagyon sokat dolgoztunk, ami nekem nagy kihívás volt és élveztem de Robinak fizikai kimerülés volt, mert már nem bírta a gyűrődést. Mint szívbeteg értettem a fáradtságát, de aggódni kezdtem, hogy túl sokat alszik. Eleinte csak a melegnek tudtam be mert engem is letaglózott, de pár hét után simán bírtam a kiképzést. Élveztem, hogy beletanultam a szakmába. Szerettek minket a vendégek. Mindenkihez volt pár kedves szavunk és jókat ettek nálunk. Volt akinek mi voltunk a családja mert egyedül volt. A környéken felpezsdült az élet, azt vettük észre mióta mi dolgoztunk a pult mögött, hogy jó hatással vagyunk a környezetünkre. Egyre csak nyíltak újabb üzletek mert megélénkült az unalmas, álmatag élet, ami uralkodott arrafelé.

K25 - Történetünk Robival 3 - Égbolt és tenger szárnyaló párralRobi egyre kevésbé volt használható a pult mögött, állandóan egymásba ütköztünk és elég zavaró volt mert már nem mertem semerre lépni. Állandóan szédelgett, láthatóan alig állt a lábán, de mióta ismertem ilyen volt és eddig nem zavart. Mondtam neki, hogy felmentjük őt a pultos munka alól, elég ha ügyeket intéz és menjen haza korán mire láttam hogy megkönnyebbült. Azt hittem ezzel eléggé vigyázok rá de sajnos ez sem volt elég. Az üzleti és a régi családja miatti gondok miatt júliusra lett egy nagy fekély a lábán. Mint később megtudtam ez mindig konfliktusok hatására fejlődött ki, ő meg ráadásul cukorbeteg is volt. Innentől kezdve kínszenvedés lett az életünk. Robival sehová nem lehetett menni dagadtak a lábai a szívétől ráadásul a fekély miatt fájt is. Szinte csak feküdt egész nyáron. Ha be is jött néha az üzletbe aludt egy széken, a vendégek mondták is, hogy pihenjen többet. Ők már akkor látták amit én vakon nem, hogy nagy baj van, mert Robi képes volt elhitetni velem, hogy minden rendben lesz. Mindig félresöpörte az aggodalmaimat, de közben biztosan attól félt, hogy elegem lesz egy beteg emberből, akit ápolni kell és talán elhagyom. Dehogy is hagytam volna, mikor ő volt az életem.

2 hónap után keservesen de elmúlt a fekély Robi lábáról a gyógynövény kivonatoknak köszönhetően amiket vettem neki. Jöttek a hűvösebb napok, reggelente fázva mentünk be az üzletbe. Robi még kevésbé kapott levegőt a hideg miatt, lassan is tudtunk haladni. Egyik reggel nagyon fáztam a lassú bandukolás miatt és jött a buszunk is ezért sürgettem Robit, hogy csak pár lépés jöjjön, de egyszer csak összeesett. Mentőt kellett hívni hozzá. 10 napot töltött kórházban, de miután hazaengedték sem gondoltam, hogy ilyen rosszul van. Nálunk a családban sosem volt szívbeteg, ezért nem tudtam mi kell egy betegnek és mennyire súlyos az állapota. Robit a kórházban nagyon megijesztették ez utólag derült ki halála után. Mikor kiengedték egy örökkévalóság volt, míg hazaértünk mert meg kellett állnia folyton pihenni.

Ami ez után történt pár hét alatt az utólag kísérteties számomra. Akkor még nem értettem az összefüggést. Érdekes jelenségre lettem figyelmes a következő napokban. Megváltozott Robi teljesen testileg-lelkileg. Hangja elment mintha be lenne rekedve, mindig köszörülte a torkát. Mint cukorbeteg azelőtt éjszaka verejtékezett, és reggelre mindig átázott a pizsamája, ágyneműje, de ez most megszűnt. A teste is megváltozott de akkor nem is foglalkoztam vele miért, örültem, hogy visszakaptam és újra ölelhettem. Ő akkor már biztosan tudta, hogy nem sok van hátra neki. Nem akart engem megijeszteni, terhelni. Talán nem hitt a kitartásomban, megtört a hite a félelmei miatt, hogy itt kell engem hagynia akit végre megtalált és most megint egyedül leszünk egymás nélkül.

December 1-én saját lakást béreltünk az üzlettől nem messze. Végre boldogan élhettünk volna. De valami furcsa megmagyarázhatatlan szállt közénk az új helyen. Mintha vártunk volna valamire ez a legjobb kifejezés arra amit megtapasztaltam. Még eljött nagy fáradtságok árán velem mosógépet venni, saját maga kérte, hogy rendezzük át a szobát, hogy kényelmesen elférjünk de ezt is inkább nekem rendezte így. Utolsó nap, december 5- én bejött az üzletbe, elintézett ezt-azt, kis feladatokat ami nem terhelte annyira. Megbeszéltük, hogy a Bosnyák téren találkozunk ha bezártam. Mikor odaértem kerestem, hol lehet egyszer csak odanézek egy padra és azt látom, hogy magába roskadva ott ült mint egy ijedt kisgyerek.

Amikor elindultunk, folyton meg kellett állni, mert Robi nem kapott rendesen levegőt. Pár percig vártunk majd mondta, most már mehetünk. Elvettem tőle a táskát, hogy ne kelljen cipelnie és elindultunk a néhány méterre lévő megállófülkéhez, de feltűnt, hogy Robi lemaradt tőlem. Ahogy visszanéztem, csak azt láttam, hogy emberek guggolnak valaki felett. Robi volt. Megfordították, hogy lélegeztetni tudják, egy utcai árus próbálta újraéleszteni majd a mentők vették át tőle, de minden hiába. Nem sírtam, nem jajveszékeltem csak álltam megsemmisülten. Olyan hirtelen történt mindez, hogy ma sem tudom felfogni. Nem tudtam elbúcsúzni tőle és még egyszer elmondani neki mennyire szeretem. Ő volt életem legnagyobb szerelme, de több is ennél, az ÉLET maga. Senkit nem szerettem soha úgy mint Őt és még azt is képes voltam elhinni, hogy tényleg 100 évig fogunk élni, mint ahogy annyiszor ígérte!

Facebook Twitter Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük