Én még nem írtam le a történetünket és most így csak dióhéjban szeretném ezt megtenni és inkább egy fontos felismerést szeretnék Veletek megosztani, hátha valakinek éppen ez jön jól.

Egy éve találkoztunk egymással, teljesen hétköznapi ügy kapcsán. Az életünk ott és akkor a feje tetejére állt egy pillanat alatt. Minden megváltozott azzal a nappal bennünk. Az érzelmeink első pillanattól kezdve nagyon intenzívek és nagyon kölcsönösek egymás iránt. Ez idáig jól hangzik. Igen ám, de mindketten házasságban élünk. Ráadásul Ő a másodikban. Mindenhol gyerekek. És ez a bökkenő. Elengedni nem tudjuk egymást, valóban igaz az, hogy kitörölhetetlenül ott vagyunk egymás szívében-lelkében, de ez a körülmény (hogy házasok vagyunk) Őt nagyon visszatartja és attól fél, hogy mindent felborítok körülötte. Volt egy félrement (teljesen ártatlan) telefon tavasszal, és nagyon nehezen magyarázta ki otthon. Azóta burkolózott páncélba felém, de még így is átjönnek az érzései. A szeme és a mosolya, no meg a tettei mindent elárulnak Róla. Nyár elején mondtam Neki, hogy ha annyira fél, hogy minden romba dől az életében miattam, akkor ne tartsuk a kapcsolatot. Beleegyezett, de csak az esze miatt tette. A napokban újra beszéltünk. Minden ott folytatódik ahol abbahagytuk, de a páncél nem vékonyodik. Rájöttem, hogy a hosszú hónapok kontaktmentes időszaka a páncélját nem enyhítette, a hiányérzetemet tényleg magában lerendezi (ahogy mindig is mondta). Úgyhogy a MOST-ot kell megélnem, és elfogadnom azt, hogy amíg a körülmények nem változnak valamelyikünknél, addig ez a Szerelem nem élhető meg. De valahol köszönöm is Neki ezt, hiszen ha benne lennénk egymás életében napi szinten, akkor a MOST-ot nem tudnánk megélni azokkal, akik most ránk vannak bízva. Hiszen annyira erős a vonzalom köztünk. Egyszer biztos, hogy eljön majd a mi időnk, hiszen nem véletlenül találkoztunk, mi ezt nem kerestük, de valamiért az Égiek mégis ezt akarták… addig pedig éljük a mindennapokat a szívünkben egymással.

Forrás: Ikerlángok vonzásában, Facebook